Világkupa 2016-ban, Magyarországon - Kalandos út a rendezésig

A Világkupa megrendezésével kapcsolatos szavazás hivatalos eredményhirdetése után Harmat László Nagymesterünkkel beszélgettünk. Arról kérdeztük, hogyan nyerte el Szövetségünk a verseny rendezési jogát.

“Nagyon régóta, már több mint tíz éve tervezem, hogy Szövetségünk ismét rendezzen egy  valóban nagy  világversenyt Magyarországon. A probléma mindeddig az volt, hogy 2003  óta már nem lehet egyik évről a másikra rendezési jogot kérni, mert a versenyek általában három-négy  évre előre „el vannak adva”. Régen, jó tíz-tizenöt évvel ezelőtt még kevés jelentkező akadt, gyakran egy évre előre sem lehetett biztosan tudni, hogy a következő évben hol lesznek az aktuális nemzetközi események. Az utóbbi évtizedben viszont hihetetlen mértékben megnövekedett a verseny-rendezések iránt érdeklődés, ezért a világversenyeket pályázati úton előre adják ki. Így azonban már sokkalta nehezebb szponzort is találni, olyat aki három-négy évre előre tudja vállalni, hogy finanszíroz egy ilyen eseményt. Ez egy ördögi kör, mert a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség ugyan tudott volna szervezni versenyt, és lett is volna rá szponzor, ha belátható időn belül - mondjuk egy éven belül – rendezhetjük meg az eseményt, de olyan egy sem akadt, aki több évre előre - elvileg a bizonytalanságra - merte volna vállalni az anyagi kockázatot. Ilyen rizikó mellett természetesen én sem tudtam bevállalni, hogy lekössek egy világversenyt. Mondjuk bejelentkezünk három évre előre egy VB szervezésére, aztán a tervezett költségvetés borul, mert esetleg mégsem sikerül addigra szponzorokat találni, vagy a jelenben aktivizálunk szponzorokat úgy, hogy a verseny rendezéséből nem lesz semmi, mert a pályázat során mégsem minket választanak…

Ami a régi versenyeknél még a legnagyobb bevételt adta - a jegyeladás -,  ma már nem létezik. Tudni kell, hogy az összes harcművészetnél, a cselgáncstól kezdve, a karatén át a taekwondo-ig gyakorlatilag bármilyen küzdősportnál “családiassá” lettek a versenyek. Vannak ugyan eladásra szánt jegyek, de az ezekből származó bevétel úgyszólván jelentéktelen. Ha a lelátók meg is telnek, ezek összetételét  többnyire klubtagok, versenytársak, barátok, családtagok illetve csapat kísérők alkotják. Mivel a TV mindent közvetít, és az Interneten már eleve nagyon sok minden fent van, nehéz becsalogatni egy sportcsarnokba az embereket. Tehát anyagi támogatók híján manapság teljességgel lehetetlen feladat megszervezni egy ilyen rangos viadalt.

szasz_harmat2.jpg

Most az gyorsította fel az eseményeket, hogy Szász Péter mester  -  aki szintén nagyon sokat gondolkozott ezen a témán - felkeresett tavaly nyáron. Jelezte, hogy  tud olyan szponzorokat szerezni, akik akár három évre előre is garantálni tudnák egy ilyen esemény zökkenőmentes lebonyolítását. Mivel klubok, egyesületek vagy magánszemélyek nem jelentkezhetnek egy ilyen projektre, háttér-támogatóként összeállt a megfelelő csapat, így a Magyar ITF TKD Szövetség most már beadhatta Világkupa rendezési kérelmét az ITF-nek.

2013 nyarán küldtem el kérelmünket a Nemzetközi Szövetségnek. Akkor azt a választ kaptuk tőlük, hogy nem mi vagyunk az egyetlen jelentkező a 2016-os Világkupára. Lengyelország és Paraguay is pályáztak már erre az eseményre, illetve hogy a Benidormi világbajnokságon - ami tavaly ősszel volt - az ITF kongresszusa fogja elbírálni a pályázatokat, ahol majd kongresszusi szavazat alapján döntik el a végleges rendezési helyszínt. Az összes rendező országnak készülnie kellett egy bemutatkozó demo anyaggal. Be kellett mutatni a sportcsarnokot, a szállodákat és az elképzeléseket. Ezt Szász mesterrel együtt készítettük elő, Péterék egy külön demo videó anyagot is forgattak. Amikor megérkeztünk, nagy örömmel fogadtak bennünket. A paraguay-i vezető - aki szintén tagja a világszövetség elnökségének - amikor megtudta, hogy Magyarország is ringbe száll a világkupáért, jelezte, hogy ők kiszállnak a versenyből: maradjon csak a lengyel és a magyar pályázat, ők inkább elvállalnák a 2017-es VB rendezését.

A kongresszuson rengeteg fontos napirendi pont megtárgyalásra került, így a tervezettnél kicsit később kezdték el bemutatkozásaikat a jelentkező országok. Először a paraguayi mester mutatta be demó anyagukat a 2017-es VB-re. Nagyon szép volt a videójuk, nagy sikert arattak. A kongresszus megszavazta, hogy legyen Paraguayban a világbajnokság, de előtte még a hivatalos eljárásnak megfelelően kiküldenek oda egy bizottságot, hogy ellenőrizzék a helyi körülményeket; de úgy tűnik,  a ‘17-es Világbajnokság rendezése már eldőlt.

Ezután mi következtünk: Szász mesterrel bemutattuk  a promóciós videót, a film kísérő szövegét mondtam angolul, majd további négy-öt percben még hozzáfűztem a saját gondolataimat is. Úgy éreztem, hogy elsöprő volt a sikerünk. Néhányan majdnem megkönnyeztek - a hallottak sok emberben felkavarták a régi emlékeket. Tudni kell, hogy a ’88-as magyarországi VB nagyon sikeres volt, az ITF-ben talán minden idők egyik legnagyobb versenyének tartják, azóta is sokan emlegetik. Azok az idősebb mesterek, akik jelenleg a világszövetség vezető tisztségviselőit alkotják, többségükben még versenyzőként, csapatkapitányként, vagy edzőként vettek részt a ’88-as budapesti VB-n. Amikor felidéztem ezeket az emlékeket,  teljes volt a meghatódás és benne volt a levegőben, hogy akármit mondanak is utánunk a lengyelek, a verseny szervezése a miénk lesz. Úgy éreztem, hogy mindenki el akar jönni Magyarországra.

itf_congress_benidorm.jpg

A lengyelek egy viszonylag sebtében összerakott demót mutattak be: ők is mondtak néhány mondatot, de talán egy kicsit túl könnyűre vették. Akkor úgy gondoltam, hogy a mérleg nyelve egyértelműen a mi oldalunk felé billent volna - ha ott, és akkor rögtön megejtik a szavazást -,  mivel azonban egyéb ügyek miatt már legalább két és fél órás csúszásban volt a kongresszus napirendje, a vezetőség már nem rendelt el szavazást e témában. Azt mondták, hogy inkább majd Jamaikában, a következő világkupán legyen erről külön szavazás, egy év múlva.

Ennek nem örültem, mert éreztem, hogy ez egy olyan lélektani pillanat volt, amit ki kell használnunk, így megpróbáltam beszélni a vezetőkkel. Megértették a problémát, és bár elvben egyet is értettek velem, a döntés sajnos már megtörtént. Kellemetlen szájízzel, rossz hangulatban távoztunk a kongresszusról, nagyon csalódottak voltunk, de csalódottak voltak a lengyelek is, mert egy nemleges válasz is jobb, mint a semmi - hiszen mit csinálj a következő egy évben, mit tudsz mondani a szponzoroknak, akiket esetleg eddig beizzítottál, kell-e szervezni, vagy nem? Így novemberben beadtunk a lengyelekkel együtt egy közös kérelmet. Loboda mesterrel (aki a lengyel szövetség mellett az AETF elnöke is) kértük az ITF-et, hogy - bár erre eddig még nem volt példa - engedélyezzenek egy utólagos e-mailes szavazást azon országok vezetőinek a részvételével, akik ott voltak a kongresszuson, látták a bemutatókat és ott egyébként is szavaztak volna. Ezt a vezetőség végül elfogadta, így az ITF még karácsony előtt kiküldött egy elektronikus körlevelet, melyben december 20-át jelölte meg határidőnek. Gondolom pár ország késett, mert néhány hétig nem kaptunk választ, de nemrégiben kézhez kaptam a végleges eredményt, melynek értelmében 45 ország részvételével, 25-en szavaztak Magyarország mellett, és 20-an a lengyelek mellett, így lett  a miénk a 2016-os világkupa.

Úgy érzem, hogy két dolog miatt nyertünk: egyrészt  magyarország nagyon jó versenyeket rendezett anno, melyek emlékezetesek maradtak - mind az EB mind a VB, illetve Choi Hong Hi Nagymester nagyon sok IIC-t (Nemzetközi Instruktori Kurzus - a szerk.) tartott Magyarországon: 1978 és 2001 között 10-12 nagy nemzetközi edzőtábor is volt itt. Sehova máshova nem látogatott el ennyiszer az Alapító Nagymester, ezért az ITF-en belül igencsak ismert és népszerű az országunk. A másik ok az lehetett, hogy a lengyelek már túlságosan is sok eseményt rendeztek az utóbbi években - az se jó, ha az ember nem rendez semmit, viszont mindig ugyanoda menni egy kicsit unalmas. Bár a lengyelek pályázata is szimpatikus volt, már annyi versenyt szerveztek, hogy az országvezetők vélhetően jobban örültek egy új helyszínnek: ez 2016-ban Magyarországon lesz! Ettől függetlenül a lengyelek biztos rendeznek még sok jó eseményt, mi viszont itt és most nagyon boldogok vagyunk.

Ez volt a kicsit kalandos útja a világkupa-szavazásnak és az eredménynek, de végül minden jó, ha a vége jó.”

Kérésünkre Nagymester elmondta, hogy a versenyt a jelenlegi álláspont szerint a budapesti Sportarénában szeretnénk megrendezni, de ez még rengeteg dolog függvénye.

A Világkupával kapcsolatos további történéseket figyelemmel követheted itt, az Infoportálon!