Tigers Cup 2016 - beszámoló
Február 13-án, szombaton rendezték meg Budapesten a Tigrisek szervezésében immáron 5. alkalommal a Tigers Cup elnevezésű versenyt.
A versenyen - a hely szűke miatt - meghívásos alapon, 7 klub 155 indulója vett részt. Az esemény érdekessége, hogy főként azoknak a versenyzőknek szól, akik még egyáltalán nem, vagy csak kevés versenytapasztalattal rendelkeznek, így akár vizsgázatlan résztvevők is elindulhattak. A formagyakorlatban egyenes kieséses rendszerben, míg a küzdelemben 3-4 fős csoportokra bontva mérettették meg magukat a versenyzők - így küzdelemben gyakorlatilag minden induló büszkén, éremmel térhetett haza. A formagyakorlat és küzdelem versenyszámok mellett idén speciáltechnikai törésben is jeleskedhettek a résztvevők: magassági rúgásban mutathatták meg, hogy ki volt a hétvégén a legügyesebb. Ezt a versenyszámot különösen a gyerekek élvezték, ahol már a 140 centi magas versenyzők is 2 méter magasságokban találták el a célopontokat. A speciáltechnikai törésekben a csoportok beosztása egyedülálló módon a versenyzők magassága szerint történt.
Korosztályban is széles skálán vonultak fel a résztvevők: a legfiatalabb versenyző 4 éves, míg a legidősebb versenyző - az old boys kategóriában - 1966-os születésű volt.
A legeredményesebb klubok:
- Tigrisek SE
- TKD Spirit
- Sasok SE
A versenyről további képek elérhetőek az Infoportál Facebook oldalán.