Három magyar érem a skövdei Európa-bajnokságon

Hazaérkezett csapatunk a svédországi EB-ről. Ezúttal egy szerényebb létszámú, ám annál lelkesebb, 7 versenyzőből álló keret képviselte hazánkat.

eb_valogatott.jpg

A képen a felső sorban balról jobbra: Kosztyu György (edző), Dudás Attila, Vajky László (edző), Zsarkó Dániel Péter, Nagy Adrián. Az alsó sorban: Kosztyu Veronika, Csorba Ádám, Bécsi Nikolett, Höflinger Klaudia.

Ifjúsági kategóriában Nagy Adrián - Csorba Ádám (Spirit, Hatvan) párosunk tradicionális küzdelemben szerzett bronzérmet. Küzdelem versenyszámban Adrián a -68 kg-osok versenyében alul maradt norvég ellenfelével szemben, végül hátsérülése miatt visszalépni kényszerült a további versenyszámoktól. Csorba -62 kg-ban szenvedett vereséget olasz ellenfelétől. Ő is megsérült, mégis kettőt teljesített speciáltechnikai törései közül, azonban szabálytalan lábtartásért elvették tőle az egyiket, így nem juthatott a következő körbe.

csorba_nagy.jpg

Nagy-Csorba páros a dobogó harmadik fokán

A szintén ifjúsági Höflinger Klaudiát (Sasok, Bp.) térdsérülése hátráltatta az egész versenyen. Formagyakorlatával a második körben szoros, 3:2-es összesítésben kikapott olasz ellenfelétől, ez mégsem szegte kedvét; küzdelemben magabiztosan verte angol és norvég vetélytársait, végül az elődöntőben maradt alul a későbbi győztessel szemben, így megszerezve a második magyar vonatkozású bronzérmet. Sérülése miatt ő is visszalépett további versenyszámaitól.

klau.jpg

Egy három pontot érő találat Klaudiától

A felnőtteknél Zsarkó Dániel Péter (Hódmezővásárhely) küzdelemben meggyőző fölénnyel verte első, négy danos ír ellenfelét. Második, skót partnere ellen is biztos győzelemre számíthattunk, azonban az ellenfél felülmúlhatatlan színészi alakítása a bírót is lenyűgözte s végül leléptetéssel Péter veszített.

Bécsi Nikolett (Veszprém) szépen teljesítette formagyakorlatait, ám a bírók norvég ellenfelét látták jobbnak. -50 kg-os küzdelemben német ellenfelével félidőben egálban volt, majd a második menet utolsó negyedéig vezetett, ellenfele az utolsó pillanatban fordította meg a mérkőzést. Erőtörésben is jól szerepelt, az első körben lábtechnikáival mindent eltört, végül a legkönnyebbnek tartott, kézéllel történő törés nem sikerült neki, így a 6. helyen zárt.

A férfi erőtörőknél Dudás Attila (Hatvan) 26 indulóból határozott szerepléssel, négy sikeres, egy sikertelen  töréssel a 7. helyen végzett.

Kosztyu Veronika (Veszprém) élete első kontinensviadalán szerepelt komoly sikerrel női erőtörésben. Az első körben öten törtek el mindent - köztük ő is -, így ún. széttöréssel döntötték el a dobogós helyek sorsát. A második körben a német versenyző bizonyult a legjobbnak, Veronika mindössze hajszállal lemaradva szerzett ezüstérmet.

roni.JPG

Európa legjobb erőtörő hölgyei 2013-ban

A végső mérleg a következő: egy ezüst, két bronz, egy hatodik- és egy hetedik helyezés.

Csapatunk az EB-t a 24 résztvevő országból az éremtáblázat a 16. helyén zárta. Ez a hét indulónktól igazán remek teljesítmény!
Az idei év legrangosabb versenye még hátra van: október végén Spanyolországban rendezik a világbajnokságot, ahol a magyar válogatott nagy létszámú csapattal képviseli majd hazánkat.

Nem hivatalos információink szerint a 2014-es Európa-bajnokságnak Olaszország, Rimini ad majd otthont. Hivatalos megerősítés, időpont még nincs.

ermesek.JPG

Büszkeségeink, a Skövdei EB-n érmet szerzett magyar versenyzők

Az EB hivatalos oldala: http://www.itfeuros2013.se
Online eredménylista: http://euro2013.pztkd.lublin.pl/index.php