Dan vizsga beszámoló

Március utolsó hétvégéjén rendezték a 2014. évi mester vizsgákat. Kellemes tavaszi időben a szokásos helyen - a Központi Edzőteremben - zajlott a megmérettetés, idén rekord létszámú, 66 mester és mesterjelölt részvételével. Kozák László és Sebestyén Pál mesterek VI. danra, Bolyán Antal, Gombos Attila és Békássy Csaba pedig V. danra tettek vizsgát.

tegla.jpg

A feladatok a már ismert sorrendben zajlottak - szombaton a formagyakorlatok bemutatása után elméleti tudásukat kellett bizonyítani a vizsgázóknak. Ezután következett a pontkesztyűzés, ahol a koreai nevű technikák ismerete mellett a küzdelmi mozgást mérte fel Nagymester. Ezt a részt követte az I. danra vizsgázók önvédelme - szabadulás fogásból - majd a tradícionális küzdelmek bemutatója. Zárásként egy rövid és látványos önvédelmi bemutatót tartott Szász Péter V. Danos mester tanítványával Csorba Ádámmal. Harmat mester kiemelte, hogy a korábbi évek tapasztalata szerint az önvédelmet a klubok nagy része elhanyagolta, de örömére szolgált látni, hogy évről évre ismét jobb és színvonalasabb lesz.

Az óraátállítás éjszakája után vasárnap a szokásosnál kissé fáradtabban érkeztek a résztvevők. A tatami nélküli teremben a danról danra vizsgázók fegyveres önvédelmei következtek, majd elkezdődtek a törés-számok. Sok országgal ellentétben Magyarországon elvárás, hogy a felnőtt férfi vizsgázóknak el kell törniük egy téglát valamilyen puszta kezes technikával. A kézzel történő erőtörés után látványtörések, majd lábbal erő- és speciáltechnikai törések következtek. A hosszúra sikeredett hétvégét hagyományosan a kiáltásokkal végrehajtott ütéssorozat zárta.

kiap.jpg

A nap legmeghatóbb momentuma az ünnepélyes mesterré avatás volt: “Choi Hong Hi Alapító Nagymester és a Nemtetközi ITF Taekwon-do Szövetség nevében ezennel ünnepélyesen I. danos mesterré fogadlak” - hangzott a mondat Nagymesterünk szájából, mindenkit egyesével megszólítva. Elmondta, hogy Choi Nagymester halála után egy szóbeli “szövetséget” kötött néhány ország vezetőjével, miszerint ezzel a hagyományos szöveggel elmékeznek meg minden mestervizsgán az Alapítóról.

mesterre_avatas.jpg

Az oklevelek átadása után az összes klubvezetővel és instruktorral kezet fogtak a vizsgázók, majd a gratulációk után közös fénykép készült a vizsgázókkal.

Szívből gratulálunk az új övfokozatokhoz! :)