Európa Kupa - beszámoló

Azoknak szeretnénk egy kis összefoglalóval kedveskedni, akiknek nem volt alkalmuk ellátogatni a közelmúltban megrendezett budapesti Európa Kupára. 

fejlec.jpg

Október 10-12. között a Pestszentimrei Sportkastélyban került megrendezésre a a Mightyfist Gyermek és Serdülő Kupa, valamint a VI. Taekwon-do Európa Kupa.

A gyermek verseny különlegessége, hogy az EK-val azonos környezet, a bírók, és a rendezőgárda miatt a legfiatalabbak is úgy érezhették magukat, mintha valóban egy európa kupa résztvevői lennének. Az eseményre több, mint 290 versenyző nevezett, jelentős részük külföldről. Ez volt az első olyan verseny, melynek a Mightyfist a névadója - a márka idén lett az ITF egyik hivatalos szponzora.

A csütörtöki regisztráció és mérlegelés után péntek reggel, a csapatok ünnepélyes bevonulását követően megkezdődött a magas színvonalú nemzetközi verseny. Az eseménnyel párhuzamosan zajlott az Európa Kupa regisztrációja, melyet az AETF standjánál tehettek meg az ifijúsági- és felnőtt versenyzők.

ek_gyerekv.png
A gyerekek úgy érezhették magukat, mintha ők is egy európa kupa résztvevői lennének

A gyermekeknek és serdülőknek 7-9, 4-6, 1-3 gup és I. dan kategóriákban formagyakorlatban, illetve 6 különböző súlycsoportban küzdelemben hirdettek versenyt - összességében ez 24 kategóriát jelent egy nap alatt, amely komoly erőpróba volt a rendezőknek és a bíróknak egyaránt.

A gyermek verseny eredményei letölthetők innen

A pénteki versenynap a tervezettnél később zárult, ezért az Európa Kupa megnyitója is csúszott. A késői kezdés miatt sokan úgy döntöttek, hogy a másnapi versenyre készülve pihenni térnek. Sajnálhatják, hogy kihagyták a színvonalas műsort, melyen akrobatikus rock ‘n’ roll csapatok, a Taiko Hungary japán dobosai és Szabó Melinda fitness-világbajnok előadásai váltották egymást. Az eseményt Harmat László nagymester szavai után Master Tadeusz Loboda, az AETF elnöke nyitotta meg.

ek_megnyito.png
Képek a megnyitó ünnepségről

Az Európa- és világkupák különlegessége, hogy színes övesek (4. és 1. gup közötti övfokozattal rendekező) is indulhatnak. Ők a fekete övesekkel azonos feltételekkel, ám külön kategóriában versenyeznek. 
A szombati verseny - tanulva a pénteki csúszásból - komolyabb előkészületekkel vette kezdetét. A délelőttre tervezett programot időben befejezték, így 1 órával előbbre kerültek a délutáni versenyszámok. A feszített tempóban dolgozó bírók végül majdnem a tervezett időben fejezték be a versenyt, melyen kizárólag az egyéni számoké volt a főszerep. Ez a nap sem ért véget korán; aki bírta a tempót este lehetősége volt részt venni azon az exkluzív vacsorán, amin a Nemzetközi Szövetség vezetői is tiszteletüket tették.

ek_egyeniv.png
Egyéni küzdelmek és formagyakorlatok az EK első versenynapján

Vasárnap, a délelőtt folyamán folytatódtak az egyéni versenyszámok, délutántól a csapatok versengtek. A remek szervezésnek köszönhetően a tervezettnek megfelelően zárult az utolsó versenynap. A verseny után a legkitartóbbak a New Orleans Clubban megrendezett Afterparty-n koccintottak a sikerekre.

ek_csapatv.png
Csapatban tradicionális küzdelem, formagyakorlat és küzdelem
versenyszámokban mérkőzhettek a versenyzők

Az EK-n a magyar versenyzők közül 39-en a válogatott keret tagjaként, 25-en klubjuk színeiben indulva mérettettek meg. Mindenki erőn felül teljesített, az eredmények magukért beszélnek! 

A magyar 1-8. helyezett versenyzők és csapatok listája letölthető innen

A nemzetek közötti ponttáblázatban hazánk az előkelő MÁSODIK helyet foglalta el, megelőzve a remekelő íreket, és az orosz csapatot!

ek_winners.png
Nagyon jó érzés volt magyarnak lenni! :)

A versenyen készült hivatalos fotók letölthetők Taekwon-do ITF Hungary facebook oldalunkról.

Az esemény utáni visszajelzések is örömteliek; a rendezők eddig csak pozitív visszacsatolásokat kaptak. Bízunk benne, hogy a következő hazánkban megrendezésre kerülő nemzetközi versenyen a mostaninál is több résztvevőre számíthatunk! 

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a szervezőknek, a bíróknak és mindazoknak, akik a verseny lebonyolításában segédkeztek!